2016. március 21., hétfő

Nyargalásom története

A mai bejegyzés nem annyira a táplálkozásról fog szólni, de ígérem, szervesen kapcsolódik majd az életmódváltás témájához! J


A hévégén sor került a Rotary Futófesztiválra, ahol lefutottam a negyedmaratont, életemben először hivatalos körülmények között. Január végén a ciprusi utazásom alkalmával úgy alakult, hogy minden nap volt időm 5 km-t futni, ami kifejezetten jól esett a testemnek. Ekkor ütött szöget a fejemben, hogy milyen jó lenne folytatni itthon is ezt a szokást és célt is adni neki. Az életmódváltásom óta jártam ugyan futni, de sosem rendszeresen. Csak úgy nyargalásztam 4-4,5 km-eket, ha kedvem volt hozzá. Sosem számított, mennyi idő alatt teljesítem a távot, csupán a futás volt a lényeg. Épphogy elhatároztam magamat, szembe is jött velem az interneten a debreceni Rotary Futófesztivál hirdetése, ahol a maratoni és a félmaratoni táv mellet negyedmaraton lefutására is volt lehetőség. Megtetszett az ötlet, a verseny dátumának láttán azonban kissé elbizonytalanodtam: március 20.

Kikértem egy nagyon kedves orvos barátom véleményét, aki nem mellesleg korábban tájfutó volt. Nagy örömömre kivitelezhetőnek tartotta a dolgot, hiszen nem a nulláról kellett kezdenem a felkészülést, edzett is voltam, csak futni kellett megtanulnom. Erre ő azt mondta, mivel össz-vissz  6 hét áll a rendelkezésemre, heti 6 edzés, amiből 1 lazább, a többin viszont oda kell tennem magamat. Bevallom őszintén, ezt a tempót mindössze egyetlen héten sikerült tartanom a felkészülés során. Viszont rengeteg futóknak szánt oldalt végigböngésztem, és ez alapján igyekeztem összehangolni az edzéseimet. Jó ideig csak 6 km-eket futottam, folyamatosan csökkentve a kilométerenkénti időeredményeket. Éppen mire kezdtem ráérezni a dologra – egyre jobb bemelegítés, táplálkozás, megfelelő terep, jobb időeredmények – lesérültem. Eleinte nem vettem komolyan a csípőhorpasz izom – húzódást, igazság szerint fel sem ismertem, csak enyhe kellemetlenséget éreztem bizonyos mozgások végzése közben. Így folytattam tovább a futó és az aerobic edzéseket. 3 héttel a maraton előtt azonban kezdett vészessé válni a helyzet. A sérülés miatt megváltozott mozgásom azt eredményezte, hogy egy két napos képzés után – ami intenzív ülést jelentett - a derekam teljesen beállt: fájdalom egészen a lapockámig, még a zoknim felhúzása is komoly kihívást jelentett. Edzésről szó sem lehetett, ami miatt olyannyira bepánikoltam, hogy megfáznom is sikerült. Szó szerint belebetegedtem abba, hogy nem futhatok. Adott volt a feladat: minél hamarabb összerakni magamat, hiszen nem akartam kihagyni a versenyt. Szerencsére az orvos barátom mindvégig mellettem állt, remek tanácsokkal látott el, és persze itt voltak a Forever termékek. Egy hét alatt megittam 1 l Freedom gélt, és rendesen megemeltem az ásványi anyag-, kalcium-, és hyaluron-fogyasztásomat is. A fájó területeket folyamatosan kentem az Aloe Heat Lotion-nel és az MSM krémmel, és persze nyújtottam. Futni ugyan még nem futottam, de öt nap múlva már kímélő-üzemmódban edzettem, 9 nap múlva pedig futottam. Ekkor már növeltem a távot, hiszen a következő hétre be volt írva a napárba a verseny.


Nem tudom, hogy más hogyan és mennyi idő alatt épül fel hasonló sérülésből, de azt gondolom, hogy nekem nem sikerült volna ennyi idő után újra elindulnom a táplálék-kiegészítők nélkül.

A további felkészülés során semmi gondom nem akadt, egy héttel a verseny előtt olyannyira jól éreztem magamat, hogy rápróbáltam a 10 km-re. Ekkor 1 óra 5 perc alatt teljesítettem a negyedmaratoni távot, egyáltalán nem fáradtam el és nem voltam kimerülve a végére. A versenyen ezért az volt a cél, hogy okosan beosztva az erőmet 1 órán belül fussak. Ez sikerült is, a hivatalos eredmények szerint 58 perc 46 másodpercet mentem, ami majd’ fél perces javulást jelent kilométerenként. Ja, és a lenyújtás után úgy éreztem, simán elindulnék még egyszer J Ezek nekem nagy eredmények ahhoz képes, ahonnan indultam, így azt gondolom, van még ebben több is, így a továbbiakban az a cél, hogy kiderítsem, mekkora tempót kell mennem ahhoz, hogy totálisan elkészüljek az erőmmel.


Összességében óriási élmény volt a verseny, nagyon motiváló volt együtt futni ennyi emberrel és a felkészülés alatt is sokat tanultam magamról. Álmomban nem gondoltam volna, hogy egyszer arról fogok eszmét cserélni valakivel, hogy szélben vagy esőben jobb-e futni, hiszen normális ember egyikben sem teszi ki a lábát, ha nem muszáj. De ha valakinek célja van, akkor az akadályok átalakulnak megoldandó kihívásokká, és semmi nem számít, csak megyünk – esetemben rohanunk – előre. Rengeteget tud változtatni a működésünkön, ha tudjuk, mit akarunk elérni. Ha tényleg azt akarjuk, amit, akkor az Univerzum előbb-utóbb alárendeződik ennek, és a kitartás meghozza a kívánt eredményt! Az ehhez vezető úton pedig azon kapjuk magunkat, hogy egészen más emberré váltunk, mint amilyenek korábban voltunk.

Én sem voltam mindig ilyen fitty lady, ahogy egy kedves barátom elnevezett. Sportot nézni mindig szerettem, és az is igaz, hogy általános iskolában mazsoretteztem. A gimnáziumban kosaraztam és úsztam, de a futással a világból ki lehetett volna kergetni, bármilyen viccesen hangzik ez. Én voltam az a diák, aki inkább leúszta a Cooper-tesztet, minthogy lefussa azt a bizonyos 2 km-t.

Mindezt csak azért meséltem el Nektek, hogy lássátok, nem az számít, hogy mi történt eddig, hanem az, hogy mit akarunk elérni ezután. Bármilyen helyzetből elindulhatsz, ha van egy célod, és tudd, hogy biztosan nem vagy egyedül! Pusztán nyitott szemmel kell járni a világban, és meg kell találni azokat az embereket, akik segítenek Neked, hiszen csapatban minden könnyebb, és nem mellesleg sokkal mókásabb is! A másik oldalról pedig: attól sem kell félnünk, hogy megosszuk a tudásunkat, tapasztalatainkat másokkal, hiszen attól, hogy ezt tesszük, nekünk nem marad kevesebb!

Így ha bármi kérdésetek van akár az amatőr futással, akár az életmódválással, fogyással, táplálkozással kapcsolatban, keressetek bátran, segítek! J



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése